2018. jan 29.

10 különleges sziget a nagyvilágból

írta: Puskás Bettina
10 különleges sziget a nagyvilágból

Ha követed a blogot vagy a facebook csoportot, olvashattad az előző cikkem, amiben szintén 10 olyan különleges szigetet mutattam be, amit feltétlen meg kell nézned életedben legalább egyszer. Most elhoztam ennek a bejegyzésnek a folytatását, ahol ismét 10 érdekes szigetet mutatok nektek.

2_13.jpg

Kanada: Sable Island

Az Atlanti-óceán területén található a szigetecske, aminek 2016-ig mindössze egy lakója volt. Zoe Lucas több, mint 40 évig lakott ezen a szigeten. De még csak nem is ez a legkülönlegesebb tulajdonsága a szigetnek, ugyanis évről évre változtatja a helyét. Sajnos ennek a helyváltoztatásnak köszönhetően számos hajótörés okozója volt már az évek alatt. A szigeten keverék vadlovak élnek, fókák és különleges madárfajok. 

Brazília: Ilha de Queimada Grande

A sziget neve magyarra fordítva a kígyó-sziget. Nevét pedig az ott élő veszélyes arany lándzsakígyóról kapta. A szigetet teljesen elzárták, speciális engedéllyel lehet csak megtekinteni, azonban azt gondolom, elég bátor, aki erre vállalkozik, ugyanis ezek a szépséges kígyók mindenhol ott vannak. A vízparton, a fák lombjai között vagy a fűben megbújva is. Ha esetleg a látványa nem rémít meg, akkor majd az a tudat, hogy a marása megbénítja az áldozatot, vérzékenységet okoz és lényegében 1 óra alatt meg lehet halni miatta.

Chile: Húsvét-sziget

A sziget 40%-a a világörökség részét is képező Rapa Nui Nemzeti Park részét képezi és leginkább a szigeten található, több, mint 900 kőszoborról híres. A kutatók arra jutottak, hogy a moai szobrok valószínűleg a szigeten élő népcsoportotok keze munkája. Céljuk, hogy emléket állítsanak az őseiknek és valószínűleg a vetélkedés is szerepet játszott a létrehozásukban.

Fülöp-szigetek: Vulcan point

Hogy miért érdekes a Vulcan point? A Fülöp-szigetek északi részén lehet megtalálni Luzon szigetet, amin van egy tó, a a Taal-tól. Eddig még semmi extra, azonban ebben a tóban van egy vulkán, a Taal-vulkán, aminek a krátere tele van vízzel, ezáltal egy tó keletkezett. És még ebben a tóban is van egy picike sziget. 

Jemen: Socotra

Jemen közelében található egy négy tagbók álló szigetcsoport, amit Socotrának hívnak. Azért ilyen különleges egy a szigetcsoport, mert olyan növény- és állatfajok fedezhetők itt fel, amik a világ többi pontján nem. Mi az oka ennek a különleges ökoszisztémának? Egyrészt azért ilyen színes növények és állatok szempontjából is ez a terület, mert már egy 250 millió éve létező szigetcsoportról van szó, másrészt, mert olyan távol helyezkedik el a szárazföldtől, hogy nem volt esélyül átvándorolni az állatoknak, így fejlődhettek a szigeteken.

Szlovénia: Bled

Szlovéniában, a Bledi-tó által körülvett Bled-sziget egy nagyon romantikus kis szigetecske, ami  házasságkötéseknek is helyet ad. Ez a sziget leginkább azért kerül bele a listámba, mert közel van és emellett nagyon szép és hangulatos szigetecske egyetlen templommal és több legendával. Ha valaki megteszi a 99 lépcsőfokból álló utat a templomhoz, megkongathatja a "kívánságokat teljesítő harangot". Habár, bizonyítottan nem válik be, mégis megér egy próbát, ha babonás az ember.

Maldív-szigetek: Thilafushi

Az 1192 szigetből álló szigetcsoport egyik tagja Thilafushi, ami lényegében nem más, mint a Maldív-szigetek szeméttelepe, vagy szemétszigete. Ide szállítják ugyanis azt a több tonnányi szemetet, amit a többi szigeten termelnek. Olyan mértékű a szemétszállítás a szigetre, hogy naponta körülbelül 1 m2-rel növekszik a sziget területe.

India: Északi-Sentinel-sziget

Ez a sziget az itt lakó népcsoportról, a szentinelézekről kapta a nevét. Mit tudunk ezekről az emberekről? Mai napig vadásznak, halásznak, gyűjtögetnek. Teljesen elzárt közösség, aki mindenféle közeledést támadásnak vesz. Éppen ezért, minden, amit tudunk róluk, az a megfigyeléseknek köszönhető. Népszámlálás is csak úgy jöhetett szóba, hogy hajókról, távcsövekkel számoltak. Habár nem a legpontosabb megvalósítás, legalább tudunk róluk valamit.

Kanada-Amerika: Zavikon-sziget

Kanada és az Amerikai Egyesült Államok között található az Ezer sziget nevet viselő szigetcsoport, ami egészen pontosan 1846 szigetet foglal magába. Ide tartozik a Zavikon-sziget is. Ez több szempontból is különleges. Egyrészt, mert ezt a két szigetet, mindössze egy híd köti össze, ami nem mellesleg magyar tulajdonú! Elmer Andress volt az, aki megépíttette a hidat, hogy mikor horgászni szeretne, ne hajóval kelljen megközelítenie a már a másik országban lévő szigetét. Másrészt pedig egy olyan téves történet kering, miszerint a sziget egyik fele Kanadához, a másik fele pedig Amerikához tartozik. Ez az a történet, aminek még én is bedőltem. :D

Dubai: Palm Jumeirah

Talán ez a leghíresebb sziget a felsorolásban. A Perzsa-öbölben található Pálma-szigetet a turizmus fellendítése érdekében alkották meg. Luxusvillákban, szállodákban pihenhetnek azok, akik egyrészt ki tudják fizetni, másrészt a mérhetetlen nyugalomra vágynak. De, hogy mennyire monumentális ez a sziget és milyen gyönyörű, arra ezek a képek is megfelelő bizonyítékok.

 

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, javaslom, olvasd el az első részt is, ahol szintént 10 különleges szigetet mutatok be! 

Ha pedig nem szeretnél lemaradni a bejegyzésekről, kövess a blogon vagy az egyéb social media felületeken! Ha pedig van egy érdekes ötleted, tipped, tanácsod, írj bátran, meghallgatlak!

 

Képek forrása: kattints a képre az elérhetőségért!

Ha szeretnél még olvasni tőlem

2018-as tavaszi smink trend

Egyetem. Menni vagy nem menni?

4 film, amitől úgy érzed, minden lehetséges

 

Elérhetőségek:

E-mail: bettipuskas.blog@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/bettiszerint/

Instagram: https://www.instagram.com/puskas.bettina/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/pusbetaa/

Szólj hozzá

utazás sziget érdekesség különleges