2018. okt 11.

Bagettes csoda 30 perc alatt

írta: Puskás Bettina
Bagettes csoda 30 perc alatt

Az eredeti receptet talán pinteresten találta az egyik ismerősünk, de annyira bevált és imádjuk, hogy elég sűrűn készül itthon is! Csirkehúsos, sajtkrémes, fokhagymás finomság, amit akár vacsorára elkészíthetünk, akár a barátainknak, ha vendégségbe jönnek!

bagettes_csoda.jpg

Bagettes csoda 30 perc alatt

Hozzávalók

(4 személyre, 1 étkezésre)

  • 1 bagett (vagy 2 kisebb)
  • 1 pár csirkemell
  • 2 csomag lapkasajt (vagy kb 20 dk trappista, amit szépen vékonyra elvágtunk)
  • egy csokor petrezselyem
  • 1 teavaj
  • 4-5 gerezd fokhagyma ízlés szerint
  • liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz

Elkészítése

  • A bagetteket félbevágjuk, kibelezzük és az egyik oldalánál még hosszában is felvágjuk. A húst kb 1,5 centis csíkokra vágjuk, bepanírozzuk és kirántjuk.
  • Ha trappista sajtot vettünk, azt vékony lapokra szeljük, majd a sajttal jól körbetekerjük a kirántott husikat és belehelyezzük a kibelezett bagettbe.
  • Ha ezt minden husival ésbagettel megcsináltuk, szétvágjuk őket kisebb részekre, ahogy a képen is látszik (ezt akár sütés után is meglehet, de én szeretem előtte, amíg hideg) és egy alufólia csónakba tesszük.
  • A vajat megolvasztjuk, a felaprított petrezselymet és az összetört fokhagymát beletesszük, jól elkeverjük, majd meglocsoljuk vele a bagettet, szépen eloszlatva a benne lévő petrezselymet. Becsomagoljuk a bagettet és mehet is a sütőbe! 

Így nézett ki az alufólia csomagban a bagettes csoda

bagettes_csoda_1.jpg

  • (Azért kell az alufólia, mert ha nincs becsomagolva, nagyon gyorsan elpárolog a vajból a nedvesség és elkezdi leégetni a petrezselymet a kiflire)
  • Mivel nem légkeveréses a sütőm és még csak azt sem tudom megmondani, hogy hány fokon sütök, így annyit tudok erről a részéről nyilatkozni, hogy nagy lángon sütöttem még kb 10-15 percig.

Ha tetszett a recept, készítsd el te is otthon és oszt meg velünk a receptet, hogy láthassuk, neked, hogy sikerült!

 

Ha szeretnél még olvasni tőlem:

Kínai szezámmagos csirke zöldséges pirított tésztával

Túrós-kakós lepény

7 dolog, amit utálok a közösségi médiában

Elérhetőségek:

E-mail: bettipuskas.blog@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/bettiszerint/

Instagram: https://www.instagram.com/puskas.bettina/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/pusbetaa/

Szólj hozzá

hétköznapok recept gasztronómia vendégváró nyamm