Tanévkezdés koleszosként
Mit érdemes beszerezni
A kollégiumi beköltözés nagy falat. Minden legyen meg, semmit ne hagyjunk otthon. Készüljünk fel minden eshetőségre, amire csak fel tudunk. De mik is azok a dolgok, amiket feltétlen érdemes magunkkal vinni? Ezeket szedtem össze, hátha még nem késő és maximum a következő héten be tudjátok vinni őket a koleszba.
Így, hogy immár 7. alkalommal költözök koleszba, ülök a kupacom előtt és próbálom összeszedni a gondolataimat, mik is azok a dolgok, amiket semmi pénzért nem hagynék itthon. Ezeket sikerült végül összegyűjtenem:
Saját ágynemű
Higiéniai szempontokat figyelembe véve ezt tartom a legfontosabbnak. Tudom, mi zajlik egy koleszban néha, kell a saját ágynemű. Akkor is, ha középiskolai kollégiumról van szó, mert azokat szállásnak nagyon sűrűn ki szokták adni, így sok ember használhatta már előttünk az ágyneműt.
Pohár, tányér, evőeszközök
Ezeket szintén érdemes beszerezni, hogy a szobában a saját dolgainkat tudjuk használni.
Mosogatószer + szivacs + szemeteszsák
Nekem feltétlenül szükséges volt mindegyik. A tányéromat, poharamat szerettem tisztán tartani (bár fiú ismerőseim csak átlötykölték vízzel és tisztának mondták a sajátjukat). Valamint kegyetlen undorító tud lenni, ha bele van ragadva a rágó, a rohadó banánhéj a kukába.
2 törölköző
Ennek praktikussági okai voltak nálam. Volt rá példa, hogy sikerült otthon hagynom a törölközőmet, mikor hazavittem kimosni és annyi volt a szerencsém, hogy volt valaki, akinél volt 2 törölköző és kölcsön tudta adni az egyiket.
Gyógyszeres csomag
A legalapvetőbb gyógyszereket érdemes mindig magunknál tartani. Fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, B6.
Hosszabbító/ elosztó
Sose árt, ha van az embernél, mert habár van konnektor a kollégiumi szobákban, nekem sose volt elég.
Ha tetszett a bejegyzés, esetleg hasznosnak találtad, kövess be vagy csak nézz vissza sűrűbben az oldalra, mert a következő bejegyzések egyike egy olyan lesz, amiben trükköket adok arra, mivel rendezhetjük be, tehetjük egy kicsit otthonosabbá a kollégiumi szobánkat.
Képek forrása: kattints rá az eléréshez
Ha szeretnél még olvasni tőlem
Elérhetőségek:
E-mail: bettipuskas.blog@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/bettiszerint/
Instagram: https://www.instagram.com/puskas.bettina/
Pinterest: https://hu.pinterest.com/pusbetaa/