2017. ápr 07.

10 furcsa szokás Spanyolországból

írta: Puskás Bettina
10 furcsa szokás Spanyolországból

Spanyolország. Ha meghallom ezt a szót a tengerpart jut eszembe, a meleg, a bikaviadalok, a flamenco és a paso doble, ahogy általában sokaknak. De most egy kicsit másfajta megközelítését választottam Spanyolország bemutatására. Méghozzá az elég színes fesztiválok és hagyományok repertoárját hoztam nektek. Mint számomra is kiderül, elég furcsa, bizarr, meghökkentő és érdekes események történnek ebben az országban amik közül a paradicsomdobálás teljesen normálisnak tűnik. De lássuk is, mik ezek!

1_12.jpg

La Tomatina

Buñol (valencia) az a hely, ahova minden évben azért érkeznek az emberek, hogy puha, már-már rohadó paradicsommal dobálják egymást. Eredetét tekintve 3 lehetséges kiindulási ok is felmerült, de nem tudják pontosan, hogy melyik válthatta ki ezt az eseményt. Abban azonban egyetértenek, hogy fiatalok kezdeményezték és mára hagyománnyá alakult át, ami rengeteg turistát vonz Buñolba.

Hagyományőrző Tavaszköszöntő Fesztivál

Ennél az eseménynél engem leginkább a felvonulás fogott meg, hiszen nem egy mindennapi látvány, az biztos. Egyszer megéri átélni. A monumentális mesefiguráknak köszönhetően a felnőttek is gyereknek érezhetik magukat egy kicsit.

 

flamenco_1.jpg

la_tomatina_1.jpg

Pamplonai bikafuttatás

A San Fermín fesztivál keretében kerül sor erre az ünnepségre. A cél, hogy a bikák előtt futók lehetőleg épségben érjék el az arénát, ahol aznap este a viadalokra sor kerül. Habár a cél az, hogy épségben megússzák a futást, azt tudjuk, hogy minden évben történnek kisebb, nagyobb balesetek.

la_tomatina2_3.jpg

cascamorras-fiesta-baza_3.jpg

Kecske dobáló fesztivál

Manganeses de la Polvorosa az a spanyol település, ami otthont ad ennek a furcsa és nem feltétlen állatbarát ünnepségnek. Itt ugyanis minden évben felcipelnek egy kecskét a harangtoronyba és kidobják onnan, majd a lenti tömeg egy kifeszített törölközővel próbálja elkapni. Nem kérdés, hogy az állatvédők be szeretnék tiltani ezen hagyományt, ugyanis nem egy kecske pusztult már el ennek az ünnepnek a keretében.

la_tomatina_3.jpg

Fiesta de Santa Marta de Ribarteme

A koporsós felvonulás. Igen, így először furcsán hangzik, de a lényege annyi, hogy akit az elmúlt egy éveben megérintett a halál szele, ám nem tudta magával ragadni és életben maradt, az belefeküdhet egy koporsóba és a szerettei, rokonai a fejük fölött fogják adogatni egymásnak, akárcsak egy koncerten az énekeseket.

cascamorras-fiesta-baza_2.jpg

cascamorras-fiesta-baza_4.jpg

Lisztemberek Ünnepe

December 28-án a város egy kisebb csoportja "puccsot" hajt végre és elfogja a polgármestert és a maga irányítása alá vonja a várost. Mindez úgy néz ki, hogy egy kocsiról lisztet szórnak a tömegbe és tojásokkal dobálják őket. Az ebből befolyt összeget jótékony célra is felajánlják. Ahogy a képekből látszik, ez sem mindennapi látvány!

flamenco_2.jpg

la_tomatina1_2.jpg

la_tomatina_2.jpg

Cascamorras

Azon, szeptember 6-án tartott hagyomány, fesztivál, nem is tudom pontosan, aminek alkalmával az emberek tetőtől talpig bezsírozzák magukat és eljátszanak egy 500 éve történt szoborrablást. A képek itt is magukért beszélnek.

cascamorras-fiesta-baza.jpg

la_tomatina2_2.jpg

Batalla de la Rata Muerta

Nos igen. Ha kicsit is tudsz spanyolul, gyorsan leesett, hogy miről ezen ünnepség. Egy vallási ünnepségről van szó, aminek keretein belül a résztvevők döglött patkányokkal dobálják egymást. 

flamenco_3.jpg

cascamorras-fiesta-baza_1.jpg

 

Ördögűzés tarlórépával

Piornal faluja ad helyet ennek az eseménynek, amikor egy régi mondát elevenítenek fel. A lényege, hogy az ördög, Jarramplas, tolvaj volt és a helybéliek úgy üldözték el a faluból, hogy zöldségekkel dobálták.

la_tomatina2_1.jpg

la_tomatina1_1.jpg

Csecsemő átugró ünnepség

A helyszín El Colacho, ahol összegyűjtik az egy évnél fiatalabb gyerekeket (természetesen a szüleik beleegyezésével), egy szivacsra helyezik őket és ördögnek beöltözött férfiak ugrálják át őket. Ezzel a céljuk a csecsemők megtisztítása.

la_tomatina_4.jpg

flamenco_4.jpg

 

Nos, remélem, tetszett ez a kis összeállítás Spanyolországról. Ha esetleg érdekel, hogy egyéb európai országban milyen érdekes vagy furcsa fesztiválok, események vannak, kattints IDE, itt részletese olvashatsz még a különlegességekről.

Ha esetleg te is hallottál valami érdekességről, amit nem írtam most bele, oszd meg velem, velünk komment formájában.

 

Képek forrása: Kattints a képre!

Ha szeretnél még olvasni tőlem

Bőrápolás olcsón, természetesen

24 természeti szépség Magyarországon

Egyetem. Menni vagy nem menni?

Elérhetőségek:

E-mail: bettipuskas.blog@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/bettiszerint/

Instagram: https://www.instagram.com/puskas.bettina/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/pusbetaa/

 

Szólj hozzá

ünnepek népszokások utazás hagyományok Spanyolország