2017. aug 19.

Így utazz Rómába

írta: Puskás Bettina
Így utazz Rómába

Tippek a kellemes római nyaraláshoz

Szerencsére elmondhatom, hogy az idei alkalommal együtt már kétszer jártam az ókor egyik legmeghatározóbb városában, Rómában. Mind a két alkalommal nyáron, lehetőleg a rettentő legnagyobb melegben. Első alkalommal az osztályommal, tanári szervezés alatt, most pedig a párom családjával, az én programszervezésemben. Az időpont adott volt, a program rajtam állt. Próbáltam kihozni belőle a lehető legtöbbet, de így is adódtak néha kisebb problémák. Összeszedtem nektek azokat az észrevételeket, amikkel jó, ha tisztában vagytok, ha Rómában (vagy másik, egyenlítő menti országban) terveztek nyaralni.

 photo-1509024644558-2f56ce76c490.jpg

1. Ne utazz nyáron!

Ha nem a tengerparton való strandolás és napozás a cél, hanem a nevezetességek, látnivalók megtekintése, akkor - ha nem bírod jól a hőséget - válaszd az elő- vagy utószezont. Én mind a két alkalommal nyáron voltam. Engem nagyon megviselt a meleg, főleg, hogy fizikailag sem bírom túl jól. Lehet, hogy jobban élveztem volna, ha mondjuk október környékén megyünk. Akkor még nincs hideg, de már a kánikulától sem kell tartanunk. Ez a kép is egy városnézés alkalmával készült. Délután 6 óra környékén és még akkor is szakadt rólunk a víz.

 20686802_1988461794701684_5767416934156992512_n.jpg

2. Elő a kényelmes lábbelivel!

Szintén a városnézésnél praktikus, ha a macskaköves utakon nem egy vékony talpú kis saruban vagy strandpapucsban sétálunk, hanem egy kényelmes túraszandálban vagy sportcipőben. Én próbáltam mindkettőt. Egy nagyon jó kis futócipőm van, azt vittem magammal és abban is okozott néha lábfájást az egyenletlen úton való hosszabb sétálás. A fenti képen is jól látszik, hogy én bármihez felveszem, ha a kényelmem múlik rajta. Konkrétan bármihez. EZEN a képen egy haspólóval vagy egy szimpla topal is. Hiszen nem az a lényeg, hogy néz ki az ember, ha meg akarja nézni a látnivalókat.

 szent_peter_ter.jpg

3. Foglalj online!

Ha csak teheted, a belépőket vedd meg online, nyomtasd ki. Nem a legkellemesebb dolog a 40 °C-ban 1,5 órán át sorban állni a Vatikán Múzeum előtt. (Szintén kipipálhattam.) Meggyorsítja a bejutási folyamatot, így sokkal több időd és nem mellesleg kedved marad végignézni az adott tárlatot.

Vatikán Múzeum: https://www.rome-museum.com/booking-vatican-tickets.php

Egyéb múzeumok: https://www.rome-museum.com/booking-tickets.php

Colosseum, Forum Romanum, Palatinus domb: Kattints ide

Helyijáratos bérlet: http://www.varoskartyak.hu/roma-tomegkozlekedesi-jegy

4. Nem kell mindig tömegközlekedni!

Való igaz, hogy sokkal gyorsabban meg lehet közelíteni bármilyen nevezetességet tömegközlekedéssel, de ha a belvárosban van szállásunk, vegyük elő a kényelmes sportcipőt és induljunk útnak gyalog! Hogy miért? Egyrészt, mert a főbb nevezetességek mind a belvárosban találhatóak, másrészt, ha térképet ragadunk és mi navigáljuk el magunkat egyik helyről a másikra, nagyon aranyos, romantikus kis utcákon sétálhatunk keresztül, amit lehet, hogy kihagytunk volna, ha tömegközlekedünk. Mi nem vittünk térképet, de a repülőről leszállva, a kezünkbe nyomtak vagy 6-ot, amikor a buszjegyet vettük meg a városba. Aranyos kis ikonok jelölték, hogy melyik nevezetességet, merre találjuk. Mi egy ehhez nagyon hasonló darabot kaptunk.

rome-sightseeing-map.jpg

5. Határozott NO!

A legtöbb útszéli árus felfogja, ha egyszer azt mondod neki, hogy "No, gracie!", de azért nem úszhatjuk meg mindig ennyivel. Mi is jártunk úgy, hogy odajött hozzánk egy árus és mire észbe kaptunk, már a csuklónkon volt a karkötő. Kedvesen, közvetlenül próbált velünk kommunikálni, elég barátságos volt, de ettől függetlenül nem szerettünk volna semmit. A nagyját visszaadtuk azoknak a termékeknek, akiket ránk pakolt, a kezünkbe tett, de ettől függetlenül volt karkötő, ami "véletlen" a kezünkön maradt. :D Mi megúsztuk anélkül, hogy több euróval lehúztak volna minket, de láttam kint arra is példát, hogy nem mindenki ilyen szerencsés.

szokokutas_1.jpg

6. Megéri buszozni!

Ha repülővel utazunk, van pár lehetőségünk a reptérről bejutni a városba. Taxi, busz, vonat. Mi buszoztunk és határozottan megérte! Azért választottuk ezt az opciót, mert ez a legolcsóbb (oda-vissza jegy: 9 €), de nem bántam meg! A buszok tiszták voltak, klimatizáltak (már-már fáztam). De ami külön tetszett még, hogy a buszjegyekkel együtt kaptunk térképet (képekkel illusztrált) és busz menetrendet is, ami nagyban megkönnyítette az egy hetes római tartózkodásunkat. Nem mellesleg, nagyjából már fel is lehetett közben térképezni a várost, hiszen a nagyobb nevezetességek mellett száguldottunk el.

7. Tömegközlekedési bérletet még az elején!

Mi eredetileg 48 órás bérletet szerettünk volna venni és közvetlen a felhasználás előtt szerettük volna megvenni. Rosszul tettük. Mi a Vatikántól 10 percre laktunk, nem kifejezetten a városközpont. Aranyos kis utcákban sétálhattunk, de a tabacchi-kban nem voltak felkészülve 48 órás bérlettel. Érdemesebb lett volna nagyobb tömegközlekedési csomóponton (Termini) megvenni a 48 órás bérletet, hiszen az első utazás alkalmával érvényesítjük csak, de hát így jártunk.

8. Keljünk fel időben!

Tudom, ha nyaralunk, a pihenés lenne a legfontosabb cél, de ha szeretnénk mondjuk felmenni a Szent Péter Bazilika kupolájába, igenis menjünk oda 7-8 körül. Mi is ekkor voltunk, olyan 9 volt, mire leértünk onnan. Amikor mi voltunk fent, nem voltak olyan sokan, nyugodtan, tülekedés nélkül szét tudtunk nézni, valamint a saját tempónkban mentünk fel, nem állt a sor mögöttünk a kis csigalépcsőkön. Viszont ahogy indultunk már lefele, akkor kezdett felérni a későn kelő tömeg is.

9. Nagyon megérte!

Ezeket érte meg szerintem tényleg megnézni:

Bazilika kupolája kulcslyukon keresztül (kedvenc) (pontos hely)

0.jpg

Bazilika kupolája (a látkép gyönyörű)

img_20170810_081617_burst001_cover.jpg

Trevi-kút

trevi-kut_3.jpg

Fontana dell'Acqua Paola (pontos hely)

szokokutas.jpg

Amennyiben tetszett a bejegyzés és úgy érzed, hasznos tippekkel láttalak el, kövess be a blogon vagy alul facebook-on, hogy  ne maradj le a legújabb bejegyzésekről sem!

Ha pedig van szerinted még olyan hely, amit nem említettem, de érdemes lehet megnézni, írd le nekünk kommentben, hátha másnak a segítségére lehetsz vele!

Ha szeretnél még olvasni tőlem:

Hogy dobj fel egy házibulit

Kontaktlencsék tárháza: Alensa

Turizzunk vagy ne turizzunk?

 

Elérhetőségek:

E-mail: bettipuskas.blog@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/bettiszerint/

Instagram: https://www.instagram.com/puskas.bettina/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/pusbetaa/

Szólj hozzá

utazás Róma Olaszország